Egy képpel és konkrét árral megjelenő hirdetés azonnal felhívja magára az érdeklődők figyelmét, míg egy szöveges tartalom leginkább csak azokhoz jut el, akik már eldöntötték, hogy vásárolni akarnak. Egy jó kép és a hozzá tartozó ár olyanok érdeklődését is felkelti, akik még csak játszadoznak a beszerzés gondolatával, sőt, olyanoknak is, akiknek még eszébe sem jutott korábban, hogy kellene az adott termék. A Google Shopping CSS programja többek között ezért jelent olyan nagyszerű lehetőséget, hiszen sokkal nagyobb réteget lehet elérni általa, mint egy sima, szöveges hirdetéssel. Ráadásul, ha a Growww Digital Shopping CSS szolgáltatása mellett dönt, akkor 20%-os versenyelőnyre is szert tehet és olyan profi, tapasztalt csapat támogatását élvezheti, amelyik párját ritkítja Magyarországon. Hazánkban ők voltak az elsők, akik a saját Shopping CSS rendszerükkel, a ROIshopper-rel elnyerték a Comparison Shopping Services licenszt és elsőként kapták meg a Google Shopping Premium Partner ügynökségi minősítést is. Amennyiben ezen nyomós érvek Önt is meggyőzték arról, hogy érdemes együttműködnie a Growww Digital csapatával, akkor többféleképpen is a rendelkezésére tudnak állni. Először is részt vehet egy Google Shopping auditon, aminek során a szakik ellenőrzik a meglévő fiókot és kampányokat, majd javaslatokat tesznek azok optimalizálására a jobb eredmény érdekében. Természetesen ezt megelőzően azt is megvizsgálják, hogy egyáltalán mekkora potenciál van az adott részpiacon a Shoppingban. Amennyiben még nem vett igénybe Shopping CSS szolgáltatást, akkor a saját ROIshopper rendszerüket is használhatja, amivel a már említett 20%-os versenyelőnyhöz is juthat. Ekkor a központi Shopping CSS-en létrehoznak egy új GMC-t (vagy áthozzák a meglévőt), amit összekötnek a Google Ads fiókjával. Ezt követően vagy akár megelőzően is jelentkezhet Google Shopping képzésre, amit kezdőknek és haladóknak is tartanak a cég szakértői. Ha nem szeretne mélyebben elmerülni a témában, akkor kérhet teljes körű szolgáltatást, ami a Shopping CSS rendszerükhöz való hozzáférés mellett, kampánymenedzsmentet, analitikát, feed optimalizálást is tartalmaz.
