Nem mindegy hogyan írjuk
Szolgáltatás

Nem mindegy hogyan írjuk az alábbiakat

Gyönyörű nyelvünk csak számunkra annyira könnyű, hiszen megtanulása egy más kultúrából érkező ember számára majdhogynem örökkévaló feladat. Bár nekünk egyszerűnek tűnik, valójában sokkal bonyolultabb, mint hinnénk, amit az is jól bizonyít, hogy olykor belekeveredünk az írásmódokba. Vannak olyan betűtípusok, amik kiejtésükben ugyan olyanok, de írásmódjukban eltérőek egymástól és nem mindegy hogyan írjuk, hiszen az meghatározó. Érdemes ezeket az eseteket kiemelni és megtanulni. A hétköznapokban, ha jegyzetelünk ez nem jelent problémát, de a hivatalos formákban, már más a helyzet. A kifejezésmódunk a közösségi médiákban meghatározó tud lenni, mert ennek alapján könnyedén megítélés áldozatává vallhatunk. Ne menjük el tehát figyelem nélkül amellett, hogy hogyan írjuk az egyes kifejezéseket, hanem bátran nézzünk azoknak utána, ha bizonytalanok lennénk. Emeljük ki ez esetben néhány példát és lássuk, mire kell figyelni, hogyan írjuk?

Ijesztő vagy ilyesztő, lássuk miként írjuk!

Teljesen érthető, ha elsőre nem tudjuk eldönteni, hogy az ijesztő vagy ilyesztő formát kell alkalmazni, de elég lesz egy kis gyakorlás, hogy ráérezzünk a lényegre. Tipikus példa, amikor a kiejtésben semmi különbség nincs és írásban is csak egyetlen betű az eltérés. Egyszerű trükk, ami sok más esetben is működhet, miszerint, ha nem tudnánk, hogyan írjuk, akkor használjunk egy szinonimát. Ez esetben a rémisztő, illetve a félelmetes tökéletesen megfelel a célnak. De nem akarunk elbújni és szeretnénk megtudni „Hogyan írjuk?”, akkor itt a válasz. Az ijesztő vagy ilyesztő esetében a „j”-vel történő írásmód a helyes. Legyen az egy film, vagy személyes sztori mi ijesztő, ha papírra vetjük így használjuk a kifejezést.

Kézpénz vagy készpénz? Mivel fizetünk?

Érdekes eset, amikor meg kell határozni, hogy a kézpénz vagy készpénz? Melyik az a változat, amit használnunk kell írásban? Voltaképpen mindkét mód lehet helyes. Készpénz lehetne azért, mert a bankjegyet, érmét megfogjuk és átnyújtjuk az adott termékért cserébe. Mindezek ellenére mégsem így kell használni a szövegben, hanem a készpénz formát. Az analógia itt az, hogy ez a fizetőeszköz ellenben a számlakivonatokkal már kész állapotban van és azonnal alkalmazható. Ha ezt sikerül tudatosítanunk, akkor többé nem lesz kérdés, hogy kézpénz vagy készpénz az, ami a zsebünkben, pénztárcánkban lapuk.

Az SZTK minek a rövidítése? Mit jelent pontosan?

Megesik, hogy bizonyos összefüggéseknél nem az a fő kérdés hogyan írjuk, hanem inkább az mit jelent? Ez főként a rövidítésekre igaz, ami hivatalos nevek kezdőbetűinek összevonásából származik és a szövegekben gyakran csak tömörített formában található meg. Ha például tudni akarjuk, hogy az SZTK minek a rövidítése? mit jelent?, akkor megéri ennek utánanézni. A kerdezdmeg.hu weboldalon megtaláljuk erre a konkrét választ. Az SZTK egy mozaikszó, ami a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja. Ez az az intézmény, ahol a TB vagyis Társadalom Biztosítás megléte esetén bárkit ellátnak egészségügyi probléma esetén. Mivel sok ilyen rövidítés létezik és némelyik több szervezetet is takar, ezért figyelni kell a szövegkörnyezetre, amiben megjelenik és jó ismerni a tevékenységi köröket.

Back To Top