királydaróc
Szolgáltatás

Királydaróc, Szatmár megye sólyma

Romániában, Magyarországon és a világ más pontjain lévő településekre jellemző, hogy a névválasztáskor a formát vették figyelembe a lakosok. Kiralydaroc Romániában található község, ami a Kraszna folyó partján terül el. Mivel sok romboló történelmi esemény volt az évszázadok során, ezért sok feljegyzés nem maradt, viszont 1217-ből van néhány hivatalos papír. Az Árpád-kori falut Solymos néven említik, ami arra enged következtetni, hogy ez a hely a valamikori solymárok territóriuma volt. A későbbi tulajdonosváltásokról egészen részletes jegyzék van, ezért, ha a kedves olvasó kíváncsi és van kedve átnyálazni pár oldalt, akkor azt ajánljuk, hogy látogasson el a kiralydaroc.hu internetes felületre! A történet elég szövevényes és kusza, bár jól érthető, hogy miként alakult ennek a nagyon régi múlttal rendelkező településnek a sorsa. Akiket érdekel a történelem vagy valamilyen közük van a szóban forgó helységhez, azoknak biztosan érdekes lesz az olvasmány. A Kiralydaroci Romai Katolikus Egyhazkozseg arról híres, hogy az egykori hívek Szent István király védelmébe ajánlották fel a megépített templomot. A témában jártasoknak ismerős lehet Krisztik János neve, aki egy nagyon példamutató papja volt a királydaróci híveknek. 1901-ben nevezte ki Bejlik Imre püspök és 41 év hű szolgálat után visszaadta lelkét a teremtőjének. Ez idő alatt végig a solymárok egykori földjén szolgált néhány hónapos megszakítással. A faluban egész évben szerveznek különféle eseményeket, amelyekről híradás történik a honlapon. Aki szeretne olvasni ezekről, az egyszerűen klikkeljen a fenti linkre. Aki a főoldalon nézelődik láthatja, hogy e csodás településnek ifjúsági csoportja is van, aminek tagjait a helyi fiatalság képezi. Ez a remek elképzelés Husztig Róbert plébánosnak köszönhető, aki 2017-ben összegyűjtötte a gyermekeket. A plébános célja ezzel csupán annyi volt, hogy a lurkók együtt vegyenek részt a megszervezett programokon, hogy ezáltal erős egésszé kovácsolódjon össze a csapat, ami hosszú időn át kitart.

Back To Top