Számomra egészen fiatal gimnazista korom óta kiemelten fontos a tudatosság, amelyet igyekszem alkalmazni az élet lehető legtöbb területén. Nem mondom, hogy mindig sikerül mindenben, de úgy érzem, több-kevésbé így van; ennek pedig megvan az eredménye is. A tudatosságot jó ideje bevezettem a vitaminfogyasztásomra is, hiszen az egészséges életmódban ez abszolút elengedhetetlen. Nyilván próbálkozom a teljes értékű táplálkozásra, amikor nem kell külön bevinnem semmit, vagy legalábbis minél kevesebbet, de ez elkerülhetetlen. Vannak állandóan fogyasztott, újravevős termékek, amelyeket mindig nagy odafigyeléssel választottam ki az ár-érték, az összetétel és a hatóanyagok alapján; de arra is figyelek, hogy minél természetesebbek legyenek és lehetőség szerint hazai gyártásúak. Utóbbiak gyakran jóval kedvezőbb áron vannak a külföldi import társaiknál és alacsonyabb áraik ellenére jobb beltartalommal is rendelkeznek.
Az odafigyelés viszont nem csupán a vitaminoknál fontos, hanem az alkoholbevitelnél is; hiszen a Felépülők weboldalán is felhívják rá a figyelmet, hogy az alkoholizmus végstádiuma valójában egy sokkal lassabb folyamat végeredménye, mint ahogyan azt az alkoholizmusról általában feltételeznénk. Merthogy alkoholista rendszerint nem egyik napról a másikra lesz valaki, hanem ez egy hosszú, lassú folyamat: az alkoholizmus végstádiuma az úgynevezett „általános alkoholista”, amikor a beteg állapota folyamatosan, zuhanórepülésként kezd el romlani. Ilyenkor a legjellemzőbb, hogy nem csupán az egészségük omlik össze, hanem az egész magánéletük szétesik: gyakran vesztik el családjukat, munkájukat, barátaikat és az ivás már egy öngerjesztő folyamattá is válik számukra. Jellemző, hogy a beteg és családja, ismerősei is tagadásban élnek és jóformán váratlanul éri őket szerettük alkoholizmusának tudata, viszont valójában az esetek többségében akár húsz-harminc évnyi alkoholizmus is megelőzi ezt az állapotot – amikor még könnyebben visszafordítható, vagy legalábbis gyógyítható lett volna.
Viszont nagyon érdekes, hogy a Felépülők szerint nem számít, hogy valaki az alkoholizmus végstádiumában van vagy éppen egy kezdeti szakaszban: az egyetlen megoldás, hogy soha többé nem iszik alkoholt. Ez egyszerűen azért van, mert egy egykori alkoholista alkohol ivása után bármikor visszaeshet és szinte esélytelen, hogy veszély nélkül igyon a későbbiekben; viszont ideális esetben leszokás után nem is fogja érezni az alkoholos italok hiányát, társaságban sem.
Mindenképpen fontos, hogy alkoholizmus esetén a beteg minél hamarabb rendelkezzen a szükséges betegségtudattal és lehetőség szerint támogató háttérrel; ezek szükségesek ahhoz, hogy kigyógyulhasson és ismét teljes életet élhessen. Az alkoholizmus segítség és akarat nélkül sosem fog javulni, visszafordulni, így ahogy máshol is, itt kiemelten fontos a tudatosság és lehetőség szerint a szakértői háttérrel támogatott segítség. Az alkoholizmust legyőzni nem könnyű – de nem is lehetetlen, ha tudatos vagy!