Szeretem a virágokat, a növényeket, a kertemben és csokorban is. Annyira izgatott voltam, amikor megkaptam az első virágcsokromat a férjemtől. A színek feldobták az otthonom, az illatuk pedig feldobta a kedvemet. Már évek óta termesztek fűszernövényeket és zöldségeket, de a virágokról még mindig tanulok. A rózsákkal és krizantémokkal már volt némi sikerélményem, de még mindig dolgozom azon, mely virágok fognak jól megélni a mi forró nyarunkon és viszonylag hideg telünkön. Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy a megfelelő fajták kiválasztásával egész évben lehet virágokat termeszteni a teraszon, erkélyen. Még ha társasházban élünk is, valószínűleg van hely legalább egy cserépnyi növénynek, amely egész nyáron virágzik majd. Egy csokor virág szerintem csodálatos ajándék bárkinek. A virágajándékozásban az a legjobb, hogy soha nem megy ki a divatból, az egyetlen dolog, amiről meg kell győződnünk, az az, hogy a virág, amit választunk, friss, amellett pedig alkalomhoz illő. A színösszeállítás bármi lehet, attól függően, hogy milyen alkalomra vagy milyen hangulatban van az illető, akinek adod. A virágokat mindig is a szerelemmel és a romantikával hozták összefüggésbe. A rózsacsokor klasszikus példa erre, hiszen a sárga rózsa a barátságot, a vörös rózsa pedig a szerelmet szimbolizálja. Sok más fajta is létezik, például a rózsaszínűek a hálát, a fehérek a tisztaságot jelentik.
Van egy téma, ami nagyon idegen számomra, de a férjemnek annál fontosabb és testhezállóbb: ez nem más, mint a különböző gépek. Az egyik kedvenc oldala az olajwebshop.hu, amiről sokat mesél nekem. Azt tudtam mindig is, hogy sokszor innen rendeli meg a gépkocsihoz szükséges fogyóeszközöket – ennél pontosabban nem is tudnám megmondani, miket, csak ha a weboldalt hívom segítségül (vagy a férjemet). Aztán valamikor elmesélte, hogy itt egyébként teherautó olajat, motorkerékpárba való olajat, különféle ipari és mezőgazdasági olajokat is lehet kapni, szóval sokkal szélesebb kört fednek le ezek a termékek, mint azt én valaha is gondoltam. Ráadásul beavatott még pár részletbe az oldallal kapcsolatban, és rájöttem, hogy ez egy tök hasznos webshop, amiről jobb, ha minél több ember hall, elvégre számos autó- és motortulajdonos és/vagy -rajongó él pusztán a közvetlen környezetünkben is, hát akkor egy online bejegyzés milyen hasznos lehet minderről, hogy még több emberhez eljusson a hír, gondoltam… Ezért is döntöttem most úgy, hogy az én hobbim és szenvedélyem mellett a férjemét is érdemes lehet mutatni, általa pedig ezt a szuper és megbízható webshopot. Azt is tőle tudtam meg, hogy az olyan alapvető felszerelést is innen szerezte be, mint az elsősegély készlet, láthatósági mellény, egyebek. De kifejezetten a téli időszakban hasznos termékek, szerszámok és különféle munkavédelmi felszerelések (kesztyűk, maszkok) is kaphatóak a webshopban. Azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy az Olajwebshop nem csak az online térben található meg, hanem Budapesten belül négy szaküzlettel is rendelkeznek, így a fővároson belül mindenki megtalálhatja a számára legközelebbi, legkényelmesebben megközelíthető fizikai üzletet. Található egy Újpesten, egy Kelenföldön, egy Óbudán, és a negyedik pedig Kőbányán. Ha valaki jobban preferálja a személyes vásárlást, nézelődést, tanácsadást (akár a motorolaj jelöléssel kapcsolatban), akkor ezek a sorok kifejezetten neki szólnak. Mi maradunk az online rendelésnél, a férjem jobban preferálja ezt, hiszen így nem csak kényelmesebb számára az árukészlet áttekintése, de időt is spórol, és még cipekednie sem kell, hiszen a futár az ajtónkig hozza a megvásárolt termékeket. Nekünk ez vált be, de persze kinek mi! Az Olajwebshopnál pedig a lehetőségek tárháza bővelkedik minden jóban. Már azon is elgondolkoztam, hogy lehet, olvashatnám néha a blogjukat is – jó dolog valami újat tanulni, nem igaz? Jól olvastátok: az üzletlánc weboldalán belül ugyanis elérhető egy blog is, ahol tippeket, tanácsokat olvashatunk az autónknak leginkább megfelelő termékek, folyadékok, zsírok és a többi kiválasztásához, valamint az újdonságokat is bemutatják az olvasók számára – vagy hogy mire érdemes figyelni motorolaj jelölés esetén. Ami szerintem a leginkább meggyőző az Olajwebshopnál, azok az árak, amikre elmondható, hogy abszolút a földön járnak – a férjem nem hiába számít náluk törzsvásárlónak. Engem a 30 napig érvényes 100%-os garancia is meggyőzne, ha új vásárló lennék, úgy gondolom, ez egy nagyon jó gesztus a részekről, hiszen így semmiféle kockázattal nem jár a vásárlás – legyen szó online rendelésről vagy személyesen lefolytatott tranzakcióról.